FORDÍTÁSOK: GiGS Dir en Grey Bass & Drums Book feat. Toshiya & Shinya Széleskörű Interjú PLAYERS HISTORY PT. 2 Toshiya Egyszerűen szólva, nem szeretek a kitaposott úton megragadni. Messzebb akarok menni. Ez mindig ott volt. Vettem egy gitárt is, de nem tudtam rajta lejátszani az F akkordot. Ott már kifogtak rajtam (nevet) - Miért kezdtél el zenélni? Toshiya: Az első találkozásom egy hangszerrel a klasszikus gitár volt a nagymamám házában. Ez a szüleim házában volt. Anya idősebb bátyja klasszikus gitáron játszott, és azt általános iskolás koromban megkaptam, és együtt játszottam az unokatestvéremmel. Ez volt az első alkalom, mikor klasszikus hangszeren játszottam. De nem volt semmi, amit el akartam volna játszani. Egy furcsa dalt csináltam üres húrokat pengetve. (nevet). Énekeltem miközben játszottam. Hülyén hangzik, de az volt a neve, hogy “Krumplipüré Dal” (nevet). Volt egy haleledel/csali, azt hívták“Krumpli pürének”. - Ez egy kárász vagy koi ponty csali volt, igaz? Toshiya: Igen, igen (nevet). Egy dal volt, ahol csak azt énekeltem, hogy “krumplipüré, krumplipüré” (nevet). Azt hiszem másodikas vagy harmadikas lehettem akkor. Az unokatestvérem hasonló korú volt, anya idősebb testvérének gyereke. Vele játszottam gitáron. - Egy géniusz zeneszerző fiú tűnt fel Nagano-ban. Ez nagy felhajtást okozott? Toshiya: Nem, nem mindig (nevet). Csak akkor játszottam klasszikus gitáron, mikor unokabátyámmal játszottam. Igazából, több volt ez egy eszköznél, játéknak tűnt. Ezért még akkor is, ha tudtam kezelni egy klasszikus gitárt, az mindennapi életem mentes volt a zenétől. - Ami a népszerű dalokat illeti, amikor hatodikos voltál, azért kezdted el őket hallgatni, mert te magad is szeretted őket? Toshiya: Nem, ez az az időszak volt, mikor a körülöttem lévő emberek zajt akartak csapni, ki akartak tűnni. Mint például az idol-ok. De ez is olyan volt, ha nem hallgattam, akkor nem tudtam hozzászólni a témához. Nyugati zenét egyáltalán nem hallgattam, az a pár kivétel, amit meghallgattam Michael Jackson és a The Beatles volt. - Szóval pár évvel később volt, mikor azt gondoltad, hogy a zene érdekes és a bandák menők? Toshiya: Akkor szereztem tudomást a bandákról, mikor középiskolába léptem. Persze ez volt az az időszak, mikor volt egy “nagy testvér” velem, akivel rosszalkodtunk, igaz? Ez az ő hatására alakult ki, miközben beszélt a kedvenc zenekarairól, a BOOWY-ról és a ZIGGY-ről, és hasonlókról. Ettől fogva úgy gondoltam, hogy a bandák menők. Például az X (JAPAN) és a BUCK-TICK is ilyen volt. - Akkor még csak hallgató voltál? [itt a zenehallgatásra gondol] Toshiya: Igen. Hallgattam, és csak hallgató voltam. De elkezdtem azon gondolkodni, hogy legközelebb megpróbálom eljátszani. - Élő koncertekre is elmentél? Toshiya: Nem, soha. Azt hiszem, diákkoromban gyakorolt rám nagy hatást az egyik barátom, ezért akartam elkezdeni játszani. A barátom idősebb bátyja elég jól játszott gitáron és dobon. Azt mondtam, miért ne kezdhetnék el gitározni most? És amúgy is menőnek tűnt. Az énekléshez, úgy gondoltam nem vagyok elég jó (nevet). - Nem, nem, volt egy olyan zenei mestermű, amit úgy hívtak, hogy, “Krumplipüré Dal”, igaz? (nevet) Toshiya: Igen, a Krumplipüré (nevet). Mikor általános iskolás voltam, a zeneórákat utáltam a legjobban. Nem fordult még olyan elő veled, hogy mindenki előtt kellett énekelned? A hangom későn mutált, szóval csak vékony hangon tudtam énekelni, és nagyon kínosan éreztem magam, mikor rákényszerítettek. Ez az apróság pedig traumává vált, ezért hittem, hogy nem tudok énekelni. Ezért úgy gondoltam, hogy csak gitározni fogok. Azonnal akartam egy gitárt, de nem lehet könnyen megvenni, igaz? Drága volt. Még ha meg is kértem a szüleimet, akkor sem vettem volna nekem egyet, ezért eltűnődtem azon, mit tehetnék. A megoldás végül is az lett, hogy középiskola mellett részmunkaidős állást vállaltam. Anyám egyik ismerősének az építőipari cégénél dolgoztam, reggeltől estig... - Reggeltől estig? Ummm, milyen volt az iskola? Toshiya: Um, ez az, amiről nem igazán szeretnék beszélni. Azokról a dolgokról (nevet). - Mert rossz volt? (nevet). Toshiya: Nem, nem erről van szó. Teljesen normális volt, de nem igazán szerettem az iskolát. Még így is az első évben mentem iskolába. Azonban kezdetem egy furcsa irányba haladni. (fanyar mosoly). Azt hitettem, hogy rossz/más és fokozatosan abbahagytam az iskolát. Attól fogva minden napom szabad volt. Venni akartam egy gitárt, szóval elkezdtem dolgozni. A szüleim szempontjából ez egy jó alkalom volt, hogy tanuljak a világról/társadalomról. A tanárom azt mondta, hogy ez egy jó lehetőség, hogy eldöntsem magam, hogy folytatom a tanulmányaimat vagy dolgozok. Szóval a kész hely anyám ismerősének az építőipari cégjénél volt. Reggel 6-tól este 5-6-ig dolgoztam. Minden reggel biciklivel fél órát igényelt, hogy eljussak a cégig. Így spóroltam, tudtam pénzt félre tenni, az első (gitár), amit vettem egy teljesen piros Charvel gitár volt, ez volt az, aminek Jackson feje (a gitár teteje, ahol a hangolókulcsok vannak- ford.) volt. A testen lévő festésen volt egy repedés, szóval az amúgy 110,000 és 120,000 yen értékű gitár már csak 40,000 és 50,000 yen körüli lett. Úgy gondoltam az jó lesz. Mert a hibát be lehetett fedni egy matricával. - Arra gondolsz, amit ma kivezető elemnek nevezünk? Még ha olcsó gitár is volt, amit választottál, egyértelműen heavy metal- hoz alkalmas volt, igaz? Toshiya: Nos, amikor már belekezdtem, imádtam a metált, igazából (nevet). Szeretem, de először nem igazán érdekelt, abban az időben volt egy Metál boom. Az építőipari cégnél, ahol dolgoztam, volt egy idősebb srác (nagy testvér), körülbelül 5 évvel idősebb, mint én. Azt az ember nagyon tudott játszani. Úgy értem rohadt jó/ fantasztikus volt. Egy ember, aki olyan volt, mint Yngwie [Johann Malmsteen]! Abban az időben voltak ilyen emberek, igaz? - Biztosan voltak olyan emberek a 80-as években. Toshiya: Volt egy közel hozzám (nevet). Amikor láttam játszani, úgy igazán, azt gondoltam, hogy nagyon menő és nagyon megfogott. Úgy éreztem, mintha megtapasztaltam volna valamit, amit azelőtt soha. Az az idősebb pasas (nagy testvér) azt mondta, hogy hallgassam meg azt, amit adni fog nekem, és amit adott az egy Alcatrazz album volt. - Pontosan olyan, mint Yngwie Malmsteen, igaz? (nevet) Toshiya: Igen (nevet). Olyan bandák szintén, mint az EUROPE, amiben John Norum is benne volt. A másikak azt hiszem, Van Halen és Whitesnake volt. Akkor még nem igazán értettem őket, de sokat hallgattam őket. Ez alatt az idő alatt, az Alkatrazz-zal azt sugallták “Te, ez. Ez nem Rock, amíg nem csinálod ezt”. Szóval, az az idősebb srác, (nagy testvér) nagy gyorsan játszott előttem. Teljesen olyan volt, mint Yngwie! Azt gondoltam, hogy nagyon menő. Aztán én is vettem egy gitárt, az akkordok lefogásával/lejátszásával kezdtem, de képtelen voltam lejátszani az F akkordot. Még ha le is nyomtam rendesen, akkor sem hangzott jól. Ott már kifogtak rajtam (nevet). Az, hogy gyorsan játsszak egy teljesen más dimenzió volt nekem. Úgy gondoltam, elég nézni, ahogy az idősebb srác csinálja (nevet). - Amit adtak, az egy csomó Alcatrazz album volt. A szint túl magas. Egy kezdő nem tudja lejátszani. Toshiya: Igen, a szint az túl magas és én képtelen volta lejátszani (nevet). Még ha azt is mondták, hogy ha nem csinálom ezt, akkor az nem Rock, úgy tűnt, hogy így hirtelenjében Alcatrazz-t játszani lehetetlen. Szóval, amíg eljártam ahhoz az idősebb sráchoz (nagy testvérhez), szintén mentem az egyik barátomhoz is, aki nagyon sokat hallgatott olyan bandákat, mint a BOOWY és a COMPLEX. Akkor már a BOOWY “BAD FEELING”-jét akartam eljátszani. Hogyan lehet az az éles/különleges hangot csinálni? Szóval így játszogattam (nevet). Abban az időben a BUCK-TICK és az X voltak népszerűek ezért elkezdtem őket hallgatni. A BUCK-TICK-nek nem voltak olyan gyors számaik, ezért könnyű volt őket eljátszani. De az X hasonló volt az idősebb srác (nagy testvér) Alcatrazzához (nevet), de zenei betétek ugyan olyan gyorsak voltak, de nem nagyon bejöttek. - De az akadály magas, szóval inkább másik típust játszottál? Toshiya: Még ha szerettem is ezeket a gitár hősöket, egyáltalán nem tudtam gyorsan játszani. Az első szám, amit gitárral eljátszottam az a BUCK-TICK “Jupiter”-je volt. Azért választottam, mert egy egyszerű dal, és a kezdők is elbírnak vele. - Teljesen egyedül veselkedtél neki a “másolásnak”? Toshiya: Nem, volt egy srác, akit még az iskola-előkészítőből ismertem, és aki akkortájt teljesen otthon maradt. Amikor hallottam róla, elmentem meglátogatni őt. Nem mentem suliba, szóval volt időm, nem igaz (nevet)? Szóval, amikor elmentem hozzá, úgy tűnt ő is meg akar tanulni gitározni. Amikor megemlítettem, hogy nekem van egy gitárom, azt mondta játszani szeretne rajta. Szóval, így már mindketten játszottunk a gitáron. És mielőtt még észbe kaptam jobb lett nálam (nevet). Én voltam az, aki először elkezdett gitározni. És elgondolkoztam rajta, mit is kéne tennem. Hatalmas késztetést éreztem, hogy megváltoztassam magamat. Az eszményi emberré akartam válni, aki nem ismer határokat. - Úgy érted, hogy gyorsan játszott azon a Charvel-on, amit kölcsönadtál neki? Az kemény (nevet). Toshiya: Először én adtam neki kölcsön, de mivel ő is szerette az X-t, vett egy BC Rich Mockingbirdot [gitár]. Amikor átmentem hozzá, gitározott miközben nézte az X kottáját. Aztán, azt mondta “Elég jól el tudom játszani, szóval figyelj” és hirtelen olyan gitár szólót nyomott le, hogy azt mondtam “ez a srác menő” (nevet). Azt hittem teljesen elvesztem. És már egy ideje úgy ezzel a gondolattal gitároztam. - Oh, gitáros voltál régebben? Toshiya: Nem, sosem jutottam el arra a pontra. Hogy őszinte legyek, az volt a célom, hogy gitáros legyek (nevet). De nem egyáltalán nem tudtam játszani. A basszusgitár hangzása is jó volt, szóval rendben volt, hogy előtérbe kerüljön. - De mikor elkezdtél gitározni, profi szerettél volna lenni? Toshiya: Ez nem arról szólt, hogy profi legyek, akkortájt inkább a színpadon akartam lenni. Művelődési házakban és hasonlókban akartam gitározni. Emberek előtt akartam játszani. - Sokszor mentél el élő koncertekre ez alatt? Toshiya: Nem, nem mindig. Ilyen kiruccanások helyett, viccesebb volt együtt lógni és hülyéskedni/szórakozni. Vagy inkább gitározni, de akkor rossz dolgokat/ csínyeket (nevet). - Annak érdekében, hogy színpadra állhass, a barátaid közül kerestél dobost, basszerost vagy tagokat, akik szívesen lettek volna veled egy bandában? Toshiya: Nem, nem mindig. - Nagyon magányosnak tűnik a történeted, ahogy hallgatom. Toshiya: Nem igazán, egyáltalán nem vagyok az a társasági ember, ahogy látod. Egyedül gitároztam. Ez hangzik magányosnak. Szóval vettem egy basszusgitárt, mikor Középiskolába mentem. (11. osztály környéke, csak a japánoknál más az iskolarendszer...XD) - Folytattad a középiskolát!? (nevet) Toshiya: El tudtam menni (nevet). Nem igazán tudom ki mondani hangosan [nem vagyok büszke rá] ezért hadd mondjam el a részleteket. Tudtam, hogy milyen bonyolult az élet/társadalom, amikor részmuka időben dolgoztam, és úgy gondoltam, hogy nem kéne az életnek felkészületlenül/ félkészen nekikezdeni. Ez most vicces és jó hülye felfordulásokat csinálni a barátaimmal, de azt is megértettem, hogy ezt nem csinálhatom, mikor kikerülök a nagyvilágba, azt is értettem, hogy így milyen nehéz lesz pénzt keresni. Szóval egy olyan felfüggesztett ítéletként, mentőtervként, amíg nem leszek kész, hogy kilépjek az életbe, úgy terveztem, hogy folytatom a középiskolát (fanyar mosoly). - De, volt olyan iskola, ami befogadott téged? Toshiya: Volt egy iskola. A barátaim között voltak olyanok, akik közpiskolába jártak. De úgy gondoltam, ha ugyan abba az iskolába megyek velük, akkor biztosan kilépnék. Úgy értem, tudtam, hogy velük lenni nagyon jó szórakozás lenne, de ha az egyik haver azt mondja, hogy “Abba hagyom a sulit”, én is úgy gondoltam volna, hogy “Én is kilépek”. És nem arról volt szó, hogy szakítani akarok a haverokkal, csak úgy gondoltam egy másik középiskolába megyek, ahol nem ismerek senkit. És ha már középiskolába megyek, nem dobatom ki magam és leérettségizek. Ahogy sejtettem, az összes haver abbahagyta a sulit akkoriban... Ezért gondoltam azt, hogy jól döntöttem, mikor egy másik iskolát választottam. Ez volt az a hely is, ahol először bandát alapítottam. - Említetted, hogy vettél egy basszusgitárt, amikor középiskolába mentél, de ugyanakkor, ahogy elváltál a barátaidtól azelőtt, ugyanúgy elváltál a gitárodtól is? Toshiya: Aah, ez most már így tűnik (nevet). Klassznak gondoltam a basszusgitárt is 10. vége és 11. körül, (3rd year in Middle School to 1st year in High School- ismét a japán iskolarendszer...), amikor először láttam LUNA SEA a TV-ben. Ezt volt az a pont, amikor úgy gondoltam, egy basszeros klassz. Addig TAIJI-san-t (Taiji Sawada) imádtam/idealizáltam az X-ből, de hiába minden, az X még így is nehéz volt nekem. Azt hittem, nem vagyok képes lejátszani ezt. A LUNA SEA-nál, a nehézség helyett inkább azt éreztem, hogy milyen menő. De akkoriban, még mindig úgy gondolkodtam, hogy „ez van” vagy inkább, úgy értem, hogy tetszett a zene, és a basszusgitárról is azt mondtam, hogy frankó, de még ennél is jobban tetszettek a motorok (nevet). Ebben az irányban vélekedtem. - Motorok…? Úgy látszik, hogy ez inkább már a rosszalkodásról szól (nevet). Toshiya: Ezért, inkább hagyjuk, hagyjuk (nevet). - De, a LUNA SEA basszusgitárosa, akit a TV-ben láttál az J volt, igaz. Azt hiszem, a gitárjátékával azt üzente, hogy “ÉBREDJ FEL! FASZKALAP”, ezt a látszatot keltette még a TV-ben is, igaz? Amikor láttad őt játszani, úgy érzed, hogy az a faszkalap Nagano-ban felébredt? (nevet) Toshiya: Ez tényleg elindított, úgy igazából felébresztett (nevet). Addig egy csomó gitár zsenit láttam a világon, és nem tudtam nem rájuk figyelni, de a basszusgitár is érdekesnek tűnt. Néztem a TV-t és azt gondoltam, hogy J-san mozdulatai milyen szuperek. Addig számomra a basszeros volt a banda alapja, és meg maradt bennem az a kép, ahogy a folyamatosan halkan/csendben/ hallgatagon játszanak a színpadon. De a basszusgitár hangzását jónak éreztem, szóval nem volt probléma, hogy előtérbe kerüljön. - Egyéniség és mutatóság, igaz. Toshiya: Igen. Aztán valahogy arra gondoltam, hogy kipróbálom a basszusgitárt is. Aztán, meg akartam kérdezni a srácot, akiről már említettem, hogy jobb lett nálam, hogy basszista leszek, és hogy megpróbálhatnánk együtt játszani. Amikor mentem, hogy megérdeklődjem a dolgot, ő egy teljesen fejér Steve Vai gitár modellt hozott magával (nevet). - Úgy tűnik, hogy az a haver elérte azt a pontot. Toshiya: Igen, azt gondoltam “elérte azt a pontot” [sokkot fejez ki] (nevet). Aztán pedig rábírt arra, hogy olyan cuccokat hallgassak, mint a “SZEX & VALLÁS”. Az első sokk után, ami eszembe jutott z az volt, hogy “mi a franc ez!?”. Ráadásul, Yngwie után már olyanokat hallgattatott velem, mint példádul Joe Satriani, és a titokzatos maszkos gitáros, Buckethead. Szenvedélyesen imádni kezdte a The Ventures-t is, és természetesen ezt is meg kellett hallgatnom. Igen, egy nagyon érdekes fickó. Néhány évvel ezelőtt szilveszterkor látogattam meg és az óta még klasszabb lett (nevet). A háza szinte már olyan, mint egy stúdió. - Akkoriban, beszéltetek arról azokkal a barátaiddal, hogy játszatok Steve Vai-t vagy Joe Satriani-t? Toshiya: Beszéltünk róla, de én megmondtam, hogy ez számomra lehetetlen (nevet). Azt is mondtam, hogy lehet, hogy abba hagyom a basszusgitározást. Szóval, megmutattam nekik a BUCK-TICK-et és a LUNA SEA-t. Aztán azt ajánlottam, hogy játsszuk ezeket először. Aztán a srác, akiről meséltem, beleegyezett, szóval azután már együtt játszottunk. De ő szerette Steve Vai-t szóval sokat hallgattatta velem. Azt gondoltam, hogy ez lejátszani lehetetlen, de nem utáltam, amit hallottam. A basszista, aki a Vai “SZEX & VALLÁS”-ban játszott T.M. Stevens volt. Az első kérdésem azt volt, hogy ki ez a gyanús kinézetű fickó? (nevet). Kis ez a fickó a hosszú fehér hajjal és a gondosan megmunkált jó tulajdonságokkal? (nevet). Ez a dobos, Terry Bozzio. Azt is megemlítette, hogy az a két ember, a ritmus szekcióból csatlakozott Hide-san szóló albumához. Azt gondoltam, hogy wow, ezt olyan, mint egy Vai album! - Te és a Vai mániás haverod álltatok is színpadra együtt? Toshiya: Igen, először vele álltam ki egy művelődés ház színpadjára. A középiskolai haverokkal szintén formáltam egy bandát, de ez különbözött attól. Bemutattam a haverjaimat neki, és amikor együtt lógtunk, volt ott egy nálam két évvel fiatalabb srác, aki a szomszédunkban lakott, és aki szintén tudott dobolni, basszusgitározni és gitározni is. Az a srác nagyon szerette a Thrash Metal bandákat, mint például a Pantera, a Slayer, a Megadeth, és mind szerettük azokat az albumokat, amiket magával hozott. Nem értettem az összest, de meghallgattam őket. - A barátaid körülötted más féle zenét mondtak/mutattak neked. Toshiya: Igen. Alapvetően, mivel a barátaim szerették őket, én is meghallgattam őket, de őszintén, én meg hallgattam bármit. Szóval, az már el volt határozva, hogy mi ketten bandát alapítunk. Az első fellépésünk, harmadikban volt a Közép iskolában a Kulturális Fesztivál alatt, ahol kaptunk egy kis ízelítőt [tapasztalatot], és ezek után már felléphetünk a kettőnk által alapított bandával. És egy hónapon belül, a Kulturális Fesztivál után, amikor felléptünk általában az összes jegy elfogyott. Azt hiszem 100 ember körül volt, amikor a barátainknak eladtunk, de az összes elfogyott azonnal. - Teljesen elfogyott... a beszédmódból megítélve, egy általános mozgósításnak tűnik a rossz barátaid részéről (nevet). Toshiya: Nem, nem (nevet). Egészen tiszta képem van. De ahogy így visszaemlékezek, nagyon király volt, hogy az első élő koncertünkre elfogyott minden jegy. És, amit a színpadon játszottunk, az szintén érdekes volt. Játszottunk BUCK-TICK-et és LUNA SEA-t is, de fogalmam sincs miért játszottunk Helloween-hez hasonló német metált (nevet). Számos repertoárt kevertünk, amikben nem voltam teljesen biztos, de eljátszottam. - Mind feldolgozás volt, amit előadtatok a fellépéseken? Toshiya: Mind feldolgozás. Azért mert épp csak akkor váltam hivatalosan a tagjává az első bandámnak és a DIR EN GREY-nek. Ráadásul, első alkalommal a DIR EN GREY-ben voltam bent egy bandában a kezdetektől és írtam eredeti számokat. Persze játszottam saját számokat addig is, de mivel már egy bandában játszottam és oda is vittem a dalaim, nekem ez így olyan volt, mint a másolás. - Közvetlenül a Kulturális Fesztivál után betörtetek a fellépő helyekre, ekkora tömeg előtt játszani, ilyen jó szórakozás volt? Toshiya: Az vicces volt. Valószínűleg, mindenki, aki már állt színpadon megérti. Ez nagyon jó érzés volt. - Érezted azt is, hogy te magad meg tudsz változni? A leszarom-az-egészet énedből, aki középiskolában voltál. Toshiya: Olyan voltam...(fanyar mosoly). Szóval, vannak ilyen pillanatok is? (nevet) Úgy éreztem, hogy képes vagyok megváltozni. Ahogy vártam, erős motivációm volt“ Meg akartam változni”. Annyira, hogy egy teljesen más emberré akartam válni. Valószínűleg, ezért tettem fel sminket is. Egy más karakterré akartam válni, egy szürreális helyre akartam menni, ami eltér a normáktól, minden áron egy ideális emberré akartam lenni. Kíváncsi vagyok, milyen életstílusa lehet, azoknak az embereknek. - Szóval, már egy kiló sminket viseltél, mikor fellépésekre mentetek? Toshiya: Az első megjelenésem után kezdtem sminkelni magam. Másfelől pedig azon gondolkoztam, hogy “ez normális?” . Akkor volt a 80-as évek smink stílusa. Ez nem olyan, mint a metál make-up, olyan volt, mint a korai X-é. Ez egy olyan időszak volt. - Persze mikor sminket tettél fel a 180 centiméteres magasságodhoz, az egy nagyon vad színpadra lépés volt, amit J inspirált, ugye. Észrevehető volt, igaz? Toshiya: Erről csak annyit, hogy egyáltalán nem mozogtam (nevet). Mindent a gitározás köré fokuszáltam. De együtt játszani mindenkivel jó volt. Úgy gondoltam, hogy rendben van, ha olyan dologról van szó, ami iránt szenvedélyes lehetek, és ki tudom fejezni magamat - Ez 3 évvel az után volt, hogy elkezdtél basszusgitározni. De pár év múlva már a DIR EN GREY-ben voltál, igaz? Toshiya: Aah, igaz (nevet). De, amikor az érettségi egyre közeledik, nem gondolkozol el azon, hogy milyen opcióid lehetnek karrier terén? Nem voltam olyan okos, hogy egyetemre menjek, és rossz emlékeim voltak arról, hogy milyen nehéz volt a munka. Szóval, most akkor mit kéne tennem? Tehát, hogy kihúzzam még ezt a felfüggesztett ítéletet tanácstalanságomban, elmentem egy Műszakiba (nevet). - Szóval elmentél Tokióba? Toshiya: Nem, nem mentem Tokióba. Egy Műszaki Iskolába mentem Naganoba. Ez így nem volt kihívás. De én nem akartam ezt csinálni. Ez volt az, amiért kockáztattam. - Még ha ez egy meghosszabbítása volt az ítéletnek, nem koncentráltál a tanulásra, helyette a zenére és a bandára fókuszáltál? Toshiya: Ja...igaz (nevet). Az elejétől fogva azon gondolkoztam a legtöbbet, hogy hogyan tudnék megélni abból, hogy azt csinálom, amit szeretek. (nevet). És, mivel képeket festeni szintén szerettem, azt gondoltam “ egy műszaki suliba menni, rendben van”. - Szóval az alatt, mialatt a művészeti suliba mentél, akkor egy bizonyos banda roadie-ja is voltál. Toshiya: Igen. De az egy kicsivel utána volt. - Ezt a lépést azért tetted meg, mert komolyabban vetted azt, hogy egy bandában zenélsz? Toshiya: Én az a fajta vagyok, aki arra megy, hogy "ez az!". Addig különböző dolgokat próbáltam ki, vagy inkább, mindenki olyat akar csinálni, ami iránt érdeklődik, szenvedélyes lehet. És számomra, ezt megtalálni, a legélvezetesebb dolog volt. Ezt gondoltam azelőtt. Úgy gondoltam, hogy találni valamit, amibe belejöhetek az talán egy ügyes útja annak, hogy eligazodjak a való világban... - Ez egy frusztráló serdülőkor volt. A középiskola alatt, azon gondolkoztál, hogy mit kéne tenned, és hogy fogsz ezen túl élni. Toshiya: Igaz. Hmmm. Nem voltam az a kifejezetten “Jó Pofizós” [követi az utasításokat] - Ez azért van, mert te inkább az a lázadó fajta voltál. Toshiya: Igen, igen. És minél inkább nem passzoltam oda/ kilógtam onnan, ahogy várható volt az emberek rosszalltak/ kibeszéltek a hátam mögött. Amikor ez megtörtént, fokozatosan nem bírtam visszatérni ahhoz, amilyen voltam. Úgy éreztem, hogy azok az emberek, akik rosszalltak/ kibeszéltek a hátam mögött az ellenségeim. Úgy gondoltam, "mit tegyek, hogy megmutassam nekik, mit tudok". Ja... Valamit, amit szeretnek (fanyar mosoly). - És ez a képesség végül a banda lett? Toshiya: Igen, az lett. De akkor én úgy gondoltam, hogy nekem jó az is, ha ez egy olyan dolog, ami iránt szenvedélyes lehetek, és ki tudom vele fejezni magamat. A probléma az volt, hogy meg unom- e vagy sem. Szerettem bandában lenni és nem untam. De egyáltalán nem volt önbizalmam. Féltem attól, hogy úgy határozzak, hogy "csak zene". Azt hittem, hogy nem vagyok biztos ebben. Szóval ez az, amiért művészeti iskolába mentem. De, tudsz az iskolában lévő végzősök alkalmazási arányáról, igaz? És ez egy kicsit sokkolt. Tulajdonképpen úgy tűnt, hogy hiába mentek művészeti iskolába, mintha nem lettek volna olyan emberek, akik művészethez kapcsolódó munkát végeztek volna. Az gondoltam, hogy „Huh? Mi folyik itt?" (nevet). Még ha szerettem is festeni/ vagy épp a művészetet, névtelen festőként a legtöbben csak haláluk után szereztek pénzt (nevet). Pénzt kapni miután meghaltál... egy kicsit különböző dolog [attól, amit vártam] (nevet). Amikor erre gondoltam, azt mondtam ez haszontalan nekem. Azért, mert csupán egyszer adatik meg a lehetőség az életben, és természetesen én a zenét akartam kipróbálni. Ezek után teljesen a zene ipar felé vettem az irányt. Ezért hagytam abba a művészeti iskolát egy év után, a zene és a banda miatt. - A basszista végre megszületett? Toshiya: Nah, nem tudom (nevet). - Addig intenzíven játszottál basszusgitáron, és úgy gondoltad, hogy többé vált, mint egy hobbi, ugye. Toshiya: Igen, ez igaz, de nem tudtam semmit a zenéről [zene iparról]. Azt sem tudtam, hogy hogyan váljak profivá, igaz? Szóval, akkoriban lettem roadie. Nos, mivel épp akkor érettségiztem középiskolában, inkább csak segítettem az idősebbek bandái körül. Később annak a bandának a tagja lettem, ahol támogató tagként segítettem, és akikkel felléptem, ez volt a DIR EN GREY elődje. Ezét ez volt az a banda, ahol lehetőségem volt találkozni a DIR EN GREY tagjaival. A banda segítése után, végre hivatalosan is belevethettem magam a zene iparba a PIERROT roadie-jaként. Ez volt az, ami után teljesen elmerültem a zenében. A normális basszusgitárról csak annyit, hogy fogalmam sem volt, hogy mi volt a normális basszusgitár. - De, hihetetlen rövid idő alatt a DIR EN GREY megformálódott. Ez nagyon gyors volt. Toshiya: Igaz. Minden velem kapcsolatos rövid távú. - Az a fajta vagy, aki rövid időn belül akar válaszokat (gyorstalpaló)? Toshiya: Igen. Úgy éreztem, hogy akkor kéne választ kapnom, amikor csinálom azt a bizonyos valamit. Nem tudtam várni a végtelenségig. Amikor azt gondolom, hogy "ez az”, akkor mélyebbre akarok menni. Azt hiszem csak ez a nézőpont az, ami iránt még én is proaktív/ agresszív/ magabiztos voltam. Úgy terveztem, hogy teljesen véghezviszem, amiről azt gondoltam, "ez az". Így visszanézve elég durván/ általánosan beszéltem, igazam van? - Lennének esetek, amikor ha teljesen kifejtenéd, akkor nehéz lenne nyomtatásba adni (nevet). Toshiya: Igen, igen (nevet). Ha már itt tartunk, a fesztivál előtt körülbelül egy héttel megrepedt a bal mutatóujjam egy motorbaleset következtében. És ez nem egy olyan dolog, ami egy hét alatt teljesen meg tud gyógyulni. Ez egy válogatáson volt és közép-, gyűrűs- és kisujjal játszottam a basszusgitáron. Addig képtelen voltam használni a kisujjamat, de ezek után már képes voltam rá. - Szóval valami jó is kisült belőle? Még ha az okban nem is volt semmi jó/szerencsés (nevet). Gyakran említetted, hogy feldolgoztál, szóval gyakoroltál valaha megfelelően basszusgitározni? Toshiya: Sosem úgy játszottam, hogy gyakorlásnak gondoltam volna közben. Útálok gyakorolni. Utálom egyedül csinálni. Imádom a többiekkel együtt csinálni. - De először ezek még csak az irányvonal megtalálására szolgáltak, ugye. Azt hittem, hogy ez a gyakorlás terméke volt, de elsősorban a gitár tapasztalataid előtt voltak? Toshiya: Igen, valószínűleg. De még sosem gondolkoztam róla igazán. Sosem gondolkodtam azon, hogy gitárhoz hasonlatos basszus vonalakat akarok alkotni. Ez csak azért volt, mert akartam valami ehhez hasonlót csinálni. Még basszusgitárral is másoltam egy-kettő dolgot, de ez vagyok én. Ezért nem gondolkoztam mélyebben erről, az irányvonalakról vagy a játszási stílusokról. Mondhatjuk úgy is, hogy nem nagyon szeretem az elméleteket. Normálisan basszurgitáron játszani, először is fogalmam sem volt, hogy mi a normális. Így játszottam, de azt gondoltam, "Rendben van, ha így csinálom". Ez így volt. - Úgy hangzik, mintha nem aggódtál volna miatta, de gyakran szemtanúja voltam, olyan feltévetelek, ahol mélyen depressziós és szorongó voltál. Toshiya: Igen (fanyar mosoly). - A múltban többször a padlóra kerültél, ugye. Ilyen magas az akadály, amit tisztáznod kell? Toshiya: Nem egyszerűen szólva, utálok a kitaposott úton megragadni. Ahogy én csinálom, ilyesmik megint vagy talán megint előjönnének, igaz? - Ez egy modorosság/út vagy mondhatjuk úgy is, hogy ez a te szokásos/rendes kifejezésed. Toshiya: Ez lehetne az identításom vagy akár a fegyverem is, de ezt nem szeretem. Egy újító akarok lenni vagy inkább, úgy érzem, hogy messzebbre akarok menni. De nem tudom, hogy ez készség-e. Ez mindig ott volt. Ahogy ebbe belegondolok, szeretek mélyebbre ásni, vagy inkább most utálom, ha nincs semmi újdonság számomra. És ezt az új dolgot nehéz elmagyarázni, hogy is mondjam, ez olyan, mintha növelnéd a kapacitásodat. Ha ezt itt megtettem, akkor legközelebb valami mást akarok csinálni. Valami ilyesmi. - A múltban eszedbe jutott valamikor egyszer is, hogy abbahagyd a basszusgitározást? Toshiya: Volt. Amikor elkezdődtek a dolgaim a DIR EN GREY-jel, őszintén a "six Ugly" volt, mikor mindent utáltam. Igen, úgy gondolom az az időszak volt az, mikor magam alatt/depressziós voltam. - Azért nem akartad letenni a basszusgitárt, mert valami újba akartál belevágni és önmagadat újítani/frissíteni akartad, azért mert az a csillapíthatatlan vágy nőtt? Toshiya: Hmmm... Azt hiszem, hogy kockázatot/lehetőséget vállaltam. Abban az időben volt tét. Először is, így folytatni tovább könnyű volt/ nem volt kihívás. Mert úgy éreztem, hogy ez ugyan az, mintha kártyát lyukasztanék a munkában, mikor basszusgitárral játszottam vagy megegyeztem. Ha úgy gondolta volna, hogy minden probléma nélkül akarom fölülmúlni/ leküzdeni, akkor képes lettem volna rá. De én nem akartam ezt csinálni. És ez egy nehéz időszak volt a banda miatt is. Ez volt az az idő, mikor érezni akartam merre kéne mennünk. Ezért, igen, tényleg, ezért éreztem úgy, hogy ez kockázat/tét. És, ebből ezután a “VULGAR” lett. - Hirtelen nehéz irányba indultál, ugye. Toshiya: Igen. De őszintén, sosem gondoltam, hogy így megyünk tovább. - Apropó, említetted már, hogy volt egy veszélyes időszakod 2000 első felében, igaz? Toshiya: Ez igaz (fanyar mosoly). Befutottunk, mint banda és egyénileg is. Még most sem olyan, mintha nem rohannánk. De ahogy már mondtam, én személy szerint olyan valaki vagyok, akinek rövid időtartama van mindenhez, attól függően, hogy mit csinálok. És az egyetlen dolog, amit ilyen sokáig folytattam az a banda. De ahogy ezt újra és újra csinálom, a föld alattam képlékenyebbé/gyengébbé vált, mint gondoltam. - Ahogy folyatod [a bandát], nem vált a föld biztosabbá? Toshiya: Amikor egy hatalmas házat építesz, akkor először is az alapozás nagyon fontos, ugye. De úgy éreztem, hogy a bandában az alapozás nem igazán volt megfelelően elhelyezve. De ahogy folytattuk, végül egy nagy házat építettünk, és így tovább. Ha így folytatjuk, ahogy most, és jön egy vihar, akkor hamarosan összedőlhet. Nagyon aggódtam a szerkezet/támogatás miatt és a talaj miatt. Ezért mikor azelőtt DIR EN GREY-t, úgy gondoltam, hogy egy csomó életerejük van. De ahogy gyanítottam, nem volt más az életerőn kívül. Mindig aggódtam emiatt. Gondolkodtam rajtam, hogy hogyan kéne megalkotni a szerkezetet. És, lehet, hogy jóban voltunk, de nem voltunk az a banda, akik sokat beszéltek. Volt egy idő a DIR EN GREY megformálása után, mikor tábároztunk az első mini album elkészítése a "MISSA" alatt. Nagyon nehéz/kemény, de érdekes és vicces volt. Persze ez nem olyasmi volt, amit csak egyszer csináltunk, ezért aggódtam extrán. Ezért volt az, hogy abban az időben az interjúkon mindig olyasmiről beszéltem, hogy “alapépítés”. - Áttörtél a falon, most már van önbizalmad? Toshiya: Önbizalom helyett, inkább szilárd meggyőződés. Nem folytattam tovább egy dolgot. És ez nagyon felszabadító volt. - Ami a saját basszusgitározási stílusod és még a hangzást is illeti, főleg a 2008-as év második felében, amióta ujj játékra váltottál, azt gondolom, hogy a nőtt az erősséged. Toshiya: Igen, ez igaz. Röviden, talán ki akartam próbálni. (nevet). Először is, én az a fajta vagyok, aki különböző dolgokat csinál. És épp ezért az a típus vagyok, aki nem dobja félre, amilyen eddig volt. Ezután választok. Így fejeztem magam. Egyszerűen szeretnék izgatott lenni. Ez egy olyan világ volt, amit nem ismertem, és amikor látsz valamit, amit nem ismersz, nem fogod azt gondolni, hogy szuper? És én le akartam kötni azt a valamit, amiről azt gondoltam, hogy szuper. Kipróbálom, és ha nem egyezik, nos, akkor rendben van. Szóval, térjünk át a következőre. Így lennék folyamatosan változatos, valószínűleg. Utálok állandóan a mostban [itt] ragadni (nevet). - Nincsenek stílusok és basszus megközelítések különböző műfajokból, amik mások, mint a rock? Szóval gondolkozol rajta, hogy az összeset elsajátítsad? Toshiya: Igen. Ezért van az, hogy nem igazán vannak kedvencem és nem kedvencek, amikor a zenei műfajokra kerül a sor. Minden rendben van, vagy inkább, először megpróbálom meghallgatni. És rajtam múlik, hogy hogyan fogom fogadni és venni/megemészteni. Ellenkezőleg, ilyennek lenni semmilyen kedvelt vagy nem kedvelt dologgal rendelkezni] lehet a legjobb, mert nincs olyan. Az csak tisztán az én dolgom, hogy jónak vagy nem jónak találom. Én valószínűleg az a típus vagyok, aki nem tart egy örök ideált. - Amikor rövid időszakokról beszélünk, akkor minden alkalommal az ideális basszusgitárosod is változik, igaz? Toshiya: Változik. Én valószínűleg nem vagyok az a fajta, akinek örök ideáljai vannak. [Az én ideálom] akkor az, aki, lehet, hogy ez jó, lehet, hogy az. De ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek eredetek /alapok/ alapelvek, és úgy gondolom, hogy valami olyasmi mindig van, mint változatlan háttér és alap. Ha szemtanú lettél volna, valószínűleg azt hinnéd, hogy én egy olyan ember vagyok, aki mindig változik (nevet). - Azért, mert a te hangzásod/stílusod] albumonként változó. És ez arra is vonatkozik, amit maga a banda alkot. Mert [a te zenéd/stílusod] különbözik albumonként. Toshiya: Ez igaz. De ez tőlem megszokott. - Nos, kíváncsian várjuk, hogyan fogsz változni a továbbiakban. Említetted, hogy felvillanyozott/izgatott akarsz lenni az új dolgokkal kapcsolatban, ez ugyanúgy ránk is vonatkozik. Toshiya: Szóval, Én tényleg úgy gondolom, hogy ilyen bandává váltunk. Folytatni egy dolgot nagyon bonyolult, és úgy gondolom, hogy továbbra is ismételni ugyanazt igazából a legnehezebb nekem. Valószínűleg mindenki, aki gondolkozik, hogy ezt csinálja, ők biztosan a legjobbat hoznák ki magukból, de mi már ezt abbahagytuk. Mert mi tudjuk. És ez nagyon felszabadító volt. De az addigi banda elméletekről, úgy gondolom egy csomó idő volt, mikor mindenki ugyanazt folytatta volna. Mint például, ez a dal a live végén kéne, hogy legyen, vagy benne kéne lennie a live-ban, stb. Mi abbahagytuk az ehhez hasonló dolgokat. Most, amikor megpróbálok rajtad gondolkodni, nem szemlélet/gondolkozásváltozásnak tűnik, hanem egy nézőpontnak, amit senki más nem csinál. És, igazából azt hiszem, hogy ez olyasmi volt, mint a mi holtpontunk. Ezért vált ezt valami újjá. Azt hiszem ez hasonló minden mással is. A zeneszerzéssel, vagy még mikor egy dalt csinálok, valószínűleg, a válaszok abban vannak, amit most csinálok. Inkább egy holtpont. Abban, amit normális esetben mindenki csinál, gyakorlatilag egy nagyon nagy holtpont van eldugva. Mikor megpróbálod ösztökélni azt, [dalt/stílus] létre jön egy új. Egy meglepő szinten. És keresni/kutatni ezután nagyon érdekes. - Szóval ez volt az oka, hogy minden alkalommal változtál? De, a basszus gitárosok gyakran az mondanák, hogy az ő céljuk, hogy olyan stílusuk legyen, amit bárki felismerne csupán egy szám után. Neked is van kifogásod ezzel kapcsolatban? Toshiya: Nem, ilyenről szó sincs. Persze úgy gondolom, hogy szuper/jó lenne, ha lenne valami, mint “ ez az!” egy hang lejátszása után. De, mert az embereknek meg vannak az ideáljaik, de azt hiszem, ezért van igazából valahol máshol (nevet). Valahogy. Még ha nem is tudom az igazságot. Valószínűleg ha az mondanád, hogy ez ugyanaz... ugyanaz, mint az, nem tudnád, mint például az életrajza/ emlékirata Edisonnak [Thomas Edison], amit még a múltban olvastam (nevet). -Uh, én komolyan nem értem (nevet). Toshiya: Gondolj a normálisra/gyakorira titokzatosként, és kérdezd meg miért? Ezért, mikor normális/gyakori dolgokat csinálunk, váratlanul azt hiszem, megtalálhatod a következő utalást. - Amikor ilyen pragmatikusan/tárgyilagosan beszélsz, nehéznek tűnik szólamokat alkotni. Ahelyett, hogy csak érzelmesen játszanál valamit, miért ennyire fontos ez a hang? Miért választottuk ezt a skálát? Először egy szinttel mélyebben gondolkozol, mielőtt még kiöntöd magadból, igaz? Toshiya: Nem, nem, ez nem így van. Érzéssel/érzékeléssel történik, mert én egy olyan ember vagyok, aki nem gondolkozik sokat. Én csak játszok dolgokat, amikről azt gondolom, hogy jók, és nem gondolkozom sokat rajtuk. De amiért aggódom, mikor zenét szerzünk vagy felvesszük az az, hogy nem tudom, hogy rendben van-e. Valószínűleg csak ez. Őszintén, ez azért van, mert azt hiszem talán ebből több is van, ez az amiért aggódom. De aggódtam/stresszeztem a szólamok alkotása közben is, de ez nem volt határozottan egy mély aggodalom. Olyasmi miatt aggódom, ami egy kicsit eltér a fájdalmak születésének nézőpontjának. Nos, váratlanul ez valószínűleg jelentéktelenebb. De ez a jelentéktelen dolog, nekem valami teljesen új felfedezéssé válhat. - Váratlanul élvezed az aggodalmat/stresszezést (nevet). Toshiya: Ez vicces (nevet). Ez valószínűleg azért van, mert mazochista vagyok (nevet). Ahogy végighaladok az életen, a körülöttem lévő emberek hatása/befolyásolása nagyon nagy. Mindegy hogy ismerős/barát vagy valaki, akivel épp csak találkoztam, nagyon könnyen befolyásolható vagyok. Szóval, még ha furcsa nézőpontom/felfogásom is van, amiről nem sokkal ezelőtt beszéltem, azért van, mert művészeti iskolába mentem. Még ha művészeti iskola is volt, kényszerítve lettünk, hogy Frost filozófia könyvét olvassuk. Szóval, például ide teszek egy poharat eléd. Nincs ott az üveg árnyéka is? Akkoriban azt kérdeztük “ Hol van a legsötétebb része?” Úgy gondoltam, hogy az üvegnek nem volt ott árnyéka, de talán a pohár alja, vagy a pohárba töltött ital alatt, vagy talán a legfelsőbb része a pohárnak, a peremén. Szóval tudod, hogy hol a legerősebb a fekete? - Nem~. Toshiya: A rész, ahol egy fedi a másikat igazából nem fekete. Mivel üveg rész érintkezett vele ezért világos, és ami egy kicsit alatta van, ott látod a legfeketébb részt. Normális esetben nem így gondolkoznál, igaz? Ilyen órám volt. Akkoriban arra szintén megkértek, hogy fessünk színeket. Te úgy festesz, hogy az ég kék, a föld zöld, és az árnyékos dolgok feketék, igaz? De egy ideje, az egyetlen dolog, amiben nem bízhatsz, azok az emberi szemek. Azt mondták, hogy vonjuk kétségbe a saját szemünket. Az árnyékok tényleg feketék? Ráadásul, a tanár azt mondta, hogy fekete árnyékokat fetseni egy szabad ég alatti képre furcsa. Azon gondolkoztam, hogy ez az ember mit is mondhat (nevet). De, amikor megpróbáltam nagyon közelről megnézni, a földön található árnyékok valójában kékek voltak. Nem feketék. Természetes fény alatt és mesterséges fény alatt a színek változhatnak. De, normális esetben, mikor az emberek képeket festenek, akkor feketét szánnak az árnyékoknak, igaz? És ez az, amit úgy hívnak, hogy az emberek holt pontja. Mivel ilyesmi szintén van, azt gondoltam “Értem”. Ezeket a jelentéktelen dolgokat igazából nagyon érdekesnek véltem. Ilyenről hallani a művészeti sulimban szintén nagyon érdekes volt. Olyasmi, mint látni a fényt/ az ébredést. - Úgy érted, hogy jobb, ha kétségbe vonod azokat a dolgokat, amiket normál esetben nem vonnál kétségbe, igaz? Úgy érted, hogy különböző oldalakról nézni... Toshiya: Igen. Ez meglepően érdekes. És azt hiszem, hogy ez a kíváncsi elméhez is kapcsolódik. De ez nem az örök elégedetlenséget jelenti. Bizony értelemben, mikor én figyelem a banda tagjait, érdekesnek gondolom őket. Egy rakás furcsa emberek, akiknek meg van a maguk kíváncsi elméje (nevet). Mikor együtt vagyunk, úgy érzem, hogy én vagyok a legnormálisabb. - Kérlek, vond kétségbe ezt az érzést magát. Nem ez az, amit a tanárod mondott, bizonyára (nevet). Toshiya: Oh (nevet). Valószínűleg, sőt biztosan így gondolkodnának a banda tagok is. Hogy ő a legnormálisabb. Azt hiszem eltértünk témától. Először is, valamilyen hatást akarok kiváltani. Ha ez nincs meg, semmi sem fog elkezdődni. - Úgy tűnik, hogy továbbra is bajlódni/aggódni fogsz, és különböző változásokat fogsz majd mutatni a jövőben. Toshiya: Továbbra is aggódni fogok. De a jövőről nem tudok, ahogy az elvárható (nevet). De mostanában, olyan dolgokat csinálok, mik még nekem is újak. De most, Shinya-ról szólva, azt hiszem, hogy ő mestere a dobolásnak [stílus], amiben jó, és ő szintén ebben az irányban mozog. Szóval mit tegyek? Ez megint más. Az nem fejlődés, amiben már jó vagyok. Rendben, használhatom alapként. Ahogy már mondtam, valami különbözőbbet akarok csinálni. Egyszerűen mondva, pengetős játékról ujj játékra váltani, ezzel a technika [zene/stílus] megváltozott. Mikor hallgatom az előző albumokat, a basszus vonalak tényleg elmozdultak, a szólamok bonyolultak voltak, de őszintén szólva nincs kedvem megint azt csinálni. Egy így rendben van, de valami ettől eltérőt akarok kipróbálni. - De, feszélyezetten érzed magad a múlt miatt? Toshiya: Nem mindig. Sokat változtam, de nem akarom elutasítani/tagadni a múltat. Például, sminket viselten és harsány/cifra jelmezeket a múltban, de nem utasítom el/ tagadom le, hogy én csináltam. Ha azt mondtam volna, hogy ez akarom zárni/ nem akarok beszélni arról az időről, akkor mi történne azokkal az emberekkel, akik az alatt szerettek, igaz? Talán rendben lenne nekem, hogy letagadjam/elutasítsam saját magamat, de ezzel letagadnám/visszautasítanám azoknak az embereknek az érzéseit, akik akkor szerettek. Mert biztosan voltak, akik imádtak engem. Ha ez megtörténne, az már nem csak az én problémám lenne. De minden ember feszélyezve érezné magát, ha valaki látná egy régi képüket, és azt gondolnák “Waaaah” (nevet). De természetesen a gyökereim/alapelveim nem változtak az óta. - Folyamatosan ösztönzést/ inspirációt keresni. Szintén ott volt az a 2008as incidens, mikor hirtelen a hajad felét leborotváltad. Toshiya: Igen, hirtelen dolgokat csinálni, mint ez, csak azért, hogy ösztönzést nyerjek. A gyökerek/ alapelvek nem változtak. Úgy gondoltam, hogy ez unalmas, mert mindannyian ugyan úgy nézünk ki, és hirtelen megtettem. Nem mondtam, hogy valami normlistól eltérőt eltérőt akarok csinálni. Ez ugyan az, mint amikor először tartottam gitárt a kezemben. Mert ez onnan jött, hogy más emberré akartam válni. De, ahogy folyamatosan csinálod, hosszú ideig akkor fokozatosan érzékteleníted, és mielőtt még tudtam volna, észrevettem, hogy olyan emberré váltam, akiről akkoriban azt gondoltam, hogy a legunalmasabb. Nagyon ijesztő volt. Úgy gondoltam, hogyha így haladok, akkor unalmassá válnék. Amikor így gondolkozom, akkor arra jutok, hogy ez mind rendben van, amíg valamilyen hatást váltok ki. Nem tudom, hogy ez most jó vagy sem, de most ezt akarom csinálni. Ezután úgy döntenék, hogyha nem csinálom, semmi sem fog elkezdődni. Ezelőtt ilyen személyiségem volt. Magam is gondolom, hogy ezt a nézőpontomat meg kell változtatnom. De unalmas, mikor rögtön a lényegre térsz. Egy kicsit megvetemedettnek lenni érdekesebb. - A Budokan [live] 2010 kezdetén véget ért. Szóval, hogyan töltötted a napjait mostanában? Toshiya: Olyan lettem, mint hamu (nevet). De, próbáltam fellépéseket új eszközökkel, és ez az az idő, mikor következő ötlet és koncepció az eszembe juthat. Az hiszem, hogy az én alaphangom a donshari (hangsúlyt fektet a magas és alacsony hangokra). De meglepő módon, azt is gondolom, hogy nem. - Igen, de ha az alaphangod a donshari, mert ujjal játszol, szóval ez egy hang egy középkategóriás maggal. A 2008-as és második felétől ujj játékra váltottál, és 2009-től egy új eszközt mutattál be, ez valójában a változások periódusa. Toshiya: Ez igaz. Azon is gondolkozom, hogy a felvételi basszus hangon is változtatok egy kicsit. Valami kicsit mássá, vagy inkább valami olyanná, amit még nem csináltak. Kutatok utána. Új hangot akarok alkotni a gyökereimből/ alapjaimból. - Gondolkozol a basszus megközelítésnek irányáról is? Toshiya: Alapvetően, most ujjal játszok, képessé akarok válni arra, hogy ügyesen tudjam keverni a csapásokkal is, és talán egy kicsit trükkössé tenni. Leegyszerűsítve, őrült/erős/gyors riffek, amik növesztik/ kiterjesztik/ bővítik a dallamot. Ez valamiféle hullám/ingadozás vagy változás a viselkedésben/kifejezésben. Abban a pillanatban, az egy alacsony profilú periódus volt, és már a gyártás elkezdődött, szóval ki akartam próbálni valami mást. És most azt is várom, hogy mi fog belőle kisülni. És a folyamatot is élvezni akarom, mialatt csinálom. fordította: Hiya Címkék: fordítások, fordítások: GiGS Dir en Grey Bass and Drums Book feat. Toshiya és Shinya 2010. december 25., szombat @ 16:43